Újdonságok

          • Suliváró március 14.– matematika és robotika

          • A mai suliváró foglalkozáson a gyerekek belekóstolhattak a matematika és a robotika izgalmas világába. Matekoztunk, robotokkal dolgoztunk, és sok interaktív feladatot oldottunk meg együtt.

            A játékos feladatok során a gyerekek logikájukat, gondolkodásukat és kreativitásukat is fejleszthették. A robotika segítségével pedig megtapasztalhatták, hogy a matematika nemcsak a füzetben létezik, hanem a valóságban is izgalmas és hasznos.

            Sok ügyes, lelkes kis felfedezővel találkoztunk – öröm volt együtt tanulni és játszva gondolkodni!

          • Ellátogattunk az izsai Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumba

          • A mai nap során ellátogattunk az izsai Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumba, ahol egy igazi időutazás várt ránk. 2 csoportra osztva betekinthettünk Róma történelmébe.

            Az alsó tagozatosoknak és az óvodásoknak a program egy rövid kisfilmmel indult, amely segített elképzelni, milyen lehetett az élet a római korban.

            Ezután egy izgalmas tárlatvezetésen vettünk részt, ahol sok érdekes történetet és érdekességet hallottunk a rómaiak mindennapjairól. A gyerekek különösen élvezték, amikor megtudhatták, milyen játékokat játszottak a római gyerekek – sőt, néhányat ki is próbáltunk!

            A nap végén mindenki kreatív lehetett: római kori vázát díszítettek mozaik technikával, így egy kis darabot mi is hazavihettünk a római művészet világából.

            A felső tagozatosok közben kisétáltak Leányvárhoz, ahol egy rövid, érdekes történelmi bemutatót hallgattak meg a római korról és a környék múltjáról. A program itt sem maradt alkotás nélkül: a fiúk páncélt készítettek, a lányok pedig nyakláncot, így mindenki egy kis saját „római emlékkel” térhetett haza.

            Tartalmas, élményekkel teli nap volt, ahol a történelem nem csak a könyvekben, hanem játékban, alkotásban és élményekben is életre kelt.

          • XXIX. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny

          • Iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói február végén részt vettek a XXIX. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen, amely a magyar nyelv és helyesírás iránt érdeklődő diákok egyik legjelentősebb megmérettetése.

            A verseny első fordulója online formában zajlott, amely nemcsak a helyesírási tudást, hanem a gyors és pontos billentyűzetkezelést is próbára tette. A feladatok idén is igényesek és gondolkodtatóak voltak, így a résztvevők valódi kihívással találkozhattak. Tanulóink a verseny során értékes tapasztalatokat szereztek.

            A 7. osztályból Csicsó Anna Orsolya és Feo Marti Csaba Denis,

            a 8. osztályból pedig Kovács Rafaella, Rigó Ádám és Procházka Noel képviselte iskolánkat.

            Gratulálunk diákjainknak a részvételhez és a befektetett munkához

          • Suliváró – Angol kalandok az ovisokkal

          • A mai suliváró program keretében játékos angol foglalkozást tartottunk az óvodások számára „English Adventures – The Lost Treasure Hunt” címmel . A gyerekek egy közös üdvözlőkörrel kezdték a programot , ahol bemutatkoztak angolul, és egyszerű kérdésekre válaszoltak.

            Ezután a színek világával ismerkedtünk meg különböző játékos feladatokon keresztül. A gyerekek színes sarkokban mozogtak , és egy saját munkafüzetet készítettek el .

            Az „Animal jungle” játék során állatokat tanultunk , és mozgással is eljátszottuk őket: az oroszlán üvöltött , a majom ugrált , az elefánt dobbantott , a kígyó pedig sziszegett.

            A foglalkozás során egy kis „szörnyet” is készítettek a gyerekek , amelyet különböző kártyák segítségével hívtak életre.

            A program végén az összegyűjtött puzzle-darabok kirakásával egy játékos kincskeresés vette kezdetét. A darabokból összeállt a térkép, amely elvezette őket az elrejtett kincsekhez .

            A vidám és mozgásos feladatoknak köszönhetően a gyerekek játékosan ismerkedtek meg az angol nyelv alapjaival

          • Ha péntek, akkor iskola!

          • Az óvodánk növendékei játékos formában kezdhettek megismerkedni az iskolai élettel. A kilencedik osztály tanulói a kortárs oktatás keretein belül vezették be az óvodásokat az iskola világába.

            Miközben alkottak és felfedezték az interaktív szőnyeggel való munkában rejlő varázslatos élményt, finommotorikájuk is fejlődött.

            Kíváncsiság, lelkesedés, vidámság tükröződött a tekintetükben.

            Örömmel láttuk, hogy milyen lelkesen és boldogan vágnak bele az iskolai élet felfedezésébe.

            Nagyon várjuk már, hogy jövő héten újra találkozzunk!

          • Főzőszakkör

          • Tegnap az 1–2. osztályos gyerekekkel a főzőszakkörön igazi kis mesterszakácsokká váltunk

            Vidám, vicces és cuki szendvicsek készültek, ahol a kreativitásé volt a főszerep. A gyerekek nagy lelkesedéssel válogatták az alapanyagokat, formázták a szendvicseket, és közben rengeteg nevetés töltötte meg a termet.

            Ezzel az alkalommal már a közelgő farsangi mulatságokra hangolódtunk, így a szendvicsek is színesek, mókásak és fantáziadúsak lettek – pont, mint a farsang maga. Nagyon jó volt látni, mennyi ötlet, ügyesség és öröm van bennük.

            Igazán büszkék lehetünk rájuk, hiszen nemcsak finom falatok születtek, hanem egy vidám, közös élménnyel is gazdagodtunk

          • Ovi–suli foglalkozás

          • Ezen a héten, február 6-án, elindulnak a pénteki ovi–suli foglalkozásaink

            Jövő héttől pedig már a szombati, tematikus napjainkra is nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket.

          • Boldogságóra az iskolában

          • A mai nap folyamán Boldogságórát tartottunk iskolánkban, külön az alsó és a felső tagozatos tanulók számára.

            A Boldogságóra egy olyan országos program része, amelynek célja, hogy a gyerekek játékos, élményalapú formában ismerkedjenek meg a pozitív gondolkodással, az érzelmekkel és a lelki jóllét fontosságával.

            Alsó tagozaton a barátság volt a központi téma. Egy rövid mese megtekintésével vezettük rá a gyerekeket arra, mit is jelent a barátság, és miért olyan fontos az életünkben. A beszélgetést követően mindenki lerajzolta vagy leírta, számára mit jelent jó barátnak lenni, és hogyan lehetünk egymás számára igazán jó barátok.

            Felső tagozaton az optimizmus került fókuszba. A diákok elkészítették saját „varázsgömbjüket”, majd szituációs játékokon keresztül gondolkodtak el azon, miért fontos a pozitív gondolkodás a mindennapokban, és hogyan segíthet nehezebb helyzetekben is.

            Tartalmas, élményekkel teli órák voltak, sok mosollyal, gondolattal és értékes felismeréssel.

            Ezekkel a kis pozitív gondolatokkal zártuk az első félévet.

            Sok szeretettel várunk mindenkit vissza február 3-án, addig is mindenkinek jó és kellemes pihenést kívánunk!

          • A magyar kultúra napja iskolánkban

          • Iskolánkban idén is élményekben gazdagon ünnepeltük meg a magyar kultúra napját. A program során a gyerekek állomásról állomásra haladva fedezhették fel a magyar kultúra sokszínű világát. A feladatok között helyet kapott a versek modern köntösbe öltöztetése, a magyar ételek és hozzávalóik párosítása, a magyar kultúrával kapcsolatos kvízkérdések megválaszolása, a jól ismert magyar dalok felismerése, valamint az is, amikor mesterséges intelligencia által generált képek alapján kellett rájönniük az adott versek címére.

            A tanulók nagy lelkesedéssel, együttműködve és jókedvűen teljesítették a kihívásokat. A végső győzelmet a rangidős kilencedikesek szerezték meg, de a nap igazi nyertese minden résztvevő volt.

            A program végén pedig – megérdemelten – mindenki egy kis finomsággal zárhatta az élményekben gazdag napot.

            Köszönjük a részvételt és az aktív közreműködést – a magyar kultúra összeköt bennünket!

          • Megnyílt a jégpálya!

          • Iskolánk melletti multifunkciós pályán Domin István mérnök úr, településünk polgármestere ünnepélyesen megnyitotta a jégszezont! A gyerekek vidáman csúszkáltak, koriztak, és még a jeghokit is kipróbálhatták.

          • Méhészlátogatás

          • Tegnap egy különleges vendéget fogadtunk óvodánkban és iskolánkban az Európai Uniós iskolaprogram keretében: Ing. Bölcskei Péter méhész látogatott el hozzánk, aki izgalmas betekintést nyújtott a méhek világába.

            A program elején a gyerekek egy oktatóvideó segítségével ismerkedhettek meg azzal, hogyan dolgoznak a méhek, és milyen fontos szerepet töltenek be a természetben. Ezt követően az intézmény folyosóján élőben is megtekinthették a méhész ruházatát és eszközeit, valamint azt is megtudhatták, milyen termékek készíthetők a méhviaszból – például gyertyák.

            A bemutató végén pedig egy igazán édes meglepetés várta a gyerekeket: saját készítésű mézet is kaptak.

            Köszönjük a tartalmas és élménydús bemutatót!

          • Angol nyelvi olimpia

          • Január 14-én Tóth Liliana Lotti képviselte iskolánkat az Angol nyelvi olimpia járási fordulóján, amelynek a komáromi Eötvös utcai alapiskola adott otthont. Lili az 1B kategóriában versenyzett, ahol értékes tapasztalatokkal és szép élményekkel gazdagodott. Büszkék vagyunk a kitartására és a példás helytállására – szeretettel gratulálunk neki!

          • Mindenki karácsonya

          • Ma, a 4. adventi vasárnapon Izsán közösen ünnepeltük Mindenki karácsonyát. Köszönjük a gyerekeknek a szívhez szóló műsort, a pedagógusoknak a felkészítést, a szülőknek pedig a támogatást. Meghitt pillanatokkal gazdagodva kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt!

          • Az ünnepek közeledtével iskolánkba is megérkezett a karácsonyi hangulat

          • Egy egész napot szenteltünk a közös ünneplésnek és az együtt töltött időnek. A gyerekek és a pedagógusok változatos, vidám programokon vehettek részt, amelyek mindenki számára örömet szereztek.

            A kreatív kedvűek kézműveskedtek, karácsonyi díszeket készítettek, miközben az ünnepi hangulat egyre inkább áthatotta az egész iskolát. A hideg téli naphoz tökéletesen illett a saját készítésű forró csoki, amely nagy sikert aratott, akárcsak a sok finom nassolnivaló, amelyek mellett jó volt megpihenni és beszélgetni.

            A mozgás és a játék sem maradt el: pingpongverseny, társasjátékok és sok-sok nevetés tette igazán emlékezetessé a napot.

            Különösen meghitt pillanatokat élhettünk át az ajándékozás során, amikor egymást leptük meg apró figyelmességekkel, erősítve ezzel az összetartozás érzését.

            Ez a nap nemcsak a szórakozásról szólt, hanem a közösségről, az együttlétről és az ünnepi ráhangolódásról is. Hálásak vagyunk, hogy ilyen szép élményekkel készülhetünk a karácsonyra

          • Karácsonyi alkotás a Technika órákon

          • A felső tagozatos tanulók a Technika órák keretében igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a tanterembe. Pipe cleaner (zseníliadrót) segítségével kreatív karácsonyi díszeket készítettek:

            karácsonyfát,

            angyalkát,

            ördögöt,

            koszorút,

            cukorpálcát és még sok más ötletes alkotást.

            A tevékenység a tantárgy tantervi keretein belül valósult meg, ahol a finommotorika fejlesztése, a kézügyesség, a kreativitás, valamint a karácsonyi témakör állt a középpontban.

            Az elkészült munkák jól tükrözik a tanulók fantáziáját és az ünnepi készülődés hangulatát.

          • Egy élményekkel teli nap

          • Ma reggel izgatottan szálltunk buszra, és egy élményekkel teli nap vette kezdetét Komáromban. Az alsó tagozatos diákokat a szabadidőközpontban színes programok várták: sok játék, kézműveskedés és kreatív legózás tette igazán emlékezetessé a foglalkozást. A gyerekek fantáziája szabadon szárnyalt, a jókedv és a nevetés végig betöltötte a termet.

            A közös program részeként egy rövid városi sétára is indultunk, ahol megcsodáltuk Komárom ünnepi díszbe öltözött utcáit. A karácsonyi hangulat mindenkit mosolyra fakasztott.

            A felső tagozatos tanulók eközben a korcsolyapályán hódoltak a téli sportoknak. Kipróbálhatták ügyességüket a jégen, gyakorolták az egyensúlyozást, és nem riadtak vissza a kihívásoktól sem. A mozgás, a friss levegő és a közös élmény sok nevetést és jókedvet hozott, a bátor próbálkozásokat pedig hangos biztatás kísérte.

            Ez a nap nemcsak kikapcsolódást, hanem közösségi élményt is adott diákjainknak – jó volt együtt lenni, mozogni, alkotni és nevetni. Élményekkel feltöltődve tértünk haza, és már most szívesen gondolunk vissza erre a szép napra.

          • Angol nyelvi olimpia

          • Idén az Angol nyelvi olimpia iskolai fordulójában a 8. és 9. osztályos tanulók próbáltak szerencsét. 7 diákunk mérte össze tudását ezen az igényes és összetett versenyen, írásbeli és szóbeli formában egyaránt.

            A dobogós helyezésekért rendkívül szoros küzdelem folyt, ami tovább emeli a versenyzők teljesítményének értékét.

            1B kategória eredményei:

            1. helyezett: Deak Alesszia

            2. helyezett: Tóth Liliana Lotti

            3. helyezett: Dudáš Sofia

            Szívből gratulálunk minden résztvevőnek a helytálláshoz!

      • Bejelentkezés