A mai nap egyedülálló volt iskolánk történetében, ugyanis egy focibajnoksággal összekapcsolva átadtuk iskolánk vadiúj multifunkciós sportpályáját. A pálya állami forrásból valósult meg a Sporttámogató Alapból. Ezúton is szeretnénk megköszönni Izsa polgármesterének, Domin Istvánnak, illetve Orság Ivannak, a község alpolgármesterének és a H&O vállalat ügyvezetőjének, hogy lehetővé tették a kivitelezést.
Az I. Döme Kupa elhódításáért a régióból 8 iskola jelentkezett, ennek köszönhetően a frissen átadott sportpályát rögtön ellepték a sportkedvelő fiatalok. Vendégül láttuk a dunamocsi, bátorkeszi, marcelházi, perbetei, ógyallai, hetényi és szentpéteri alapiskola diákjait. A közönség számos izgalmas csatát láthatott, melyből végül a Dunamocsi Alapiskola került ki győztesen. A 2. helyen a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola végzett, a dobogó 3. fokát pedig az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola diákjai érték el.
Mindenkinek gratulálunk és köszönjük a részvételt!