A mai napon két tanulónk is részt vett a Vizváry Vilmos Szavalóverseny XIV. évfolyamán. Szécsi Joel és Mezei Júlia Gizella a 3. kategóriában méretették meg magukat.
Első körben kénytelenek vagyunk megemlíteni, hogy az eddigi legnagyobb létszámú versenyre érkeztünk, ugyanis még sosem számoltak ilyen hatalmas mennyiségű regisztrációt a szervezők. Ezt támasztja alá az is, hogy 3 helyszínre kellett szétosztani a kategóriákban résztvevő versenyzőket.
A baráti megmérettetésen tanulóink az egyik legnívósabb díjjal térhettek haza, ugyanis lehetőséget kaptak az És Színház által szervezett nyári-táborban való részvételre. Pozitív visszajelzés ez számunkra, hisz kategóriánkban csak három diák részesült ebben a megtiszteltetésben.
Gratulálunk Diákjainknak, s nagyon büszkék vagyunk rájuk, illetve köszönjük a felkészítést Károly Zsolt tanár úrnak és a szervezőknek a lehetőséget!