A mai ovi-suli óra elejét egy kis kihívással indítottuk: szembekötős játékkal, ahol a gyerekeknek ki kellett találniuk, ki ül előttük! Ügyesen kitalálták egymást!
Ezután pedig izgalmas feladatok következtek: játékosan átismételtük először magyarul, majd szlovákul a színeket és a számokat. A kis ovisok igazi mesterek voltak, és nagy örömmel vetették bele magukat a feladatokba!
Köszönjük, hogy ma is velünk voltatok és várunk titeket jövő héten is, ahol újabb kalandok és feladatok várnak rátok!